A világ élelmiszerpiacát uraló élelmiszeripari óriásvállalatok helyzete és az élelmiszer-válság kezelése

A világ élelmiszer-ellátásában jelentős befolyással bírnak a "nagy élelmiszeripari vállalatoknak" (food majors) nevezett multinacionális vállalatok. A Cargill, az ADM, a Louis Dreyfus, a Bunge és a Nestlé, mint a csoport tagjai, a világ gabonatermő területein termelt búza, rizs, kukorica és szója vásárlásával, feldolgozásával, tárolásával és értékesítésével foglalkoznak, valamint a vetőmagfejlesztéssel, a génmódosított növények kutatásával, a műtrágya és a növényvédő szerek fejlesztésével is. Tulajdonképpen nem csupán egyszerű élelmiszer-kereskedők, hanem egyben élelmiszer-kereskedők, biotechnológiai vállalatok és élelmiszer-feldolgozó üzemek is.

Ezek a nagy élelmiszeripari vállalatok, amelyek különösen az Egyesült Államok, a világ legnagyobb gabonaexportőre, területén koncentrálódnak, a teljes gabonatároló kapacitás 68%-át birtokolják, és 2022 végén az Egyesült Államok teljes gabonakészletének 30%-át kezelték, ami hatalmas befolyást biztosít számukra. A világ minden táján működő gabonatárolók, exportkikötők és saját hajók birtoklásával befolyásolják a globális élelmiszer-forgalmat.

Ennek a példa nélküli hatalomnak az alapja, hogy a fő termelő országok kormányaik támogatásával és védelmével a hazai mezőgazdasági piacot monopóliumukba vonták. Ha azonban globális élelmiszerválság alakul ki, akkor a nemzeti érdekeket előtérbe helyezve korlátozzák az exportot, ami a nemzetközi élelmiszer-ellátási lánc összeomlásához vezet. A múltbeli COVID-19-pandémia és az orosz-ukrán háború is ennek következtében okozott drasztikus élelmiszerár-emelkedést és ellátási lánc-összeomlást a világon.

Az olyan országok, mint Korea, amelyeknek nehézségeik vannak az önellátással, a nagy élelmiszeripari vállalatok befolyása alá kerülnek, és elveszíthetik az élelmiszer-biztonság esélyeit a Kína és India képviseletében fellépő, nagy pénzügyi erőforrásokkal rendelkező országok számára. Ennek a helyzetnek a megoldására a legjobb megoldás az élelmiszer-szuverenitás visszaszerzése. Minden országnak el kell érnie az élelmiszer-önellátás minimumát, és a kereskedelemnek csak kiegészítő szerepet kell játszania.

A valóságban azonban a mezőgazdasági termékek szabad kereskedelme nehezen megvalósítható. Ha két ország kereskedik egy adott mezőgazdasági termékkel, akkor az egyik országban a behozatal miatt a hazai termelés megszűnik, és a termék végül eltűnik. Továbbá, mivel a világ teljes élelmiszertermelése is szűkös, ha egy ország olyan alacsony áron importál, hogy nem tudja megvédeni a hazai termelőket, akkor a kevésbé gazdag országoknak nincs pénzük importra, és éhínség fenyegeti őket.

Ezért a mezőgazdasági termékek kereskedelme csak akkor lehet valódi kölcsönös előnyökkel járó, ha először is biztosított a világ összes országának szükségleteit kielégítő élelmiszertermelés, és a befogadó országok a termelő országok ármódosítása nélkül olyan áron importálhatnak, amely lehetővé teszi a saját mezőgazdaságuk fenntartását. Ez a feltétel azonban a valóságban szinte lehetetlen.

Ezért az egyes országok számára a legésszerűbb megoldás az élelmiszer-önellátás maximális növelése, és a kereskedelem csak kiegészítő eszközként történő használata. A súlyos globális élelmiszerválság elkerülése érdekében minden országnak meg kell őriznie az élelmiszer-szuverenitás minimumát.